iMind logo

iMind Software

2011.09.08. 12:18

10

Tíz. Tíz évvel ezelőtt alapítottuk az iMind-ot, még egyetemistaként. 

Tíz év ijesztően sok idő, elképzelni is nehéz, hogy ennyi idő eltelt azóta, hogy az első irodánkba beköltöztünk. 2001-ben egy Fő utcai közepesen vállalhatatlan állapotú lakásban kezdtünk éjjel-nappal kódolni és ételt rendelni. Kellemes hely volt, de a megrendelőkkel azért inkább a rendezettebb, pizzás dobozoktól és Gábor mélynyomóján üvöltő quake partiktól mentes Angelika kávézóban találkoztunk :)




Rengeteg emberrel volt szerencsénk dolgozni ez alatt az idő alatt  megrendelőként vagy munkatársként. Sokat tanultunk tőlük, miközben a desktop kliensek mellett először a webes megoldások, utána pedig a mobil világ épült fel körülöttünk, és kicsit általunk is. Tanultunk technológiákról, projekt menedzsmentről, üzletről, de főleg arról, milyen emberekkel együtt dolgozni. Lehetetlen értelmesen összegezni, megérteni hogy mennyi minden történt velünk ennyi idő alatt, ezért inkább az ünneplésre koncentráltunk.


Az éves csapatépítő tréning programja a szokásosan összetett és küzdelmes szavazás után megint paintball lett, amit nem sajnáltunk, mert egy új, és nagyon profi pályát próbálhattunk ki Tökölön. Furcsa, hogy a csapatépítő tréningek nagy része inkább a csapat pusztításáról szól, de valószínű a lövöldözés és az extrém sportok jobban érdeklik az emberek, mint egy hangulatos közös hímzés vagy csoportterápia.



A szokásos céges öldöklést  kicsit kiterjesztettük, és meghívtunk barátokat, volt kollégákat is, hogy ünnepeljenek velünk. A zöld és fekete csapat egész napos küzdelme a feketék nagyarányú győzelmével végződött, már már kimagyarázhatatlan mértékben. A paintball.hu csapta nagyon kedves és profi volt, a Tököli reptér területén lévő pályák sokszínűek, mindenkinek csak ajánlani tudjuk. A közeli pizzéria választékát már kevésbé, de bajunk nem lett tőle.

Egy héttel később a csapatépítés második fele már nem szimulált körülmények között zajlott. Új irodába költöztünk, pár utcával feljebb, a Mechwart liget felett, a hangulatos és az előzőnél jóval csöndesebb Keleti Károly utcába.




A költözést sikerült pont a lomtalanítás napjára időzíteni, így beleolvadtunk a környék lelkes újrahasznosítóinak tömegébe. Szerencsére nem cseréltünk el semmit útközben. A költözés maga persze csak egy felvonása a kb. két hónapos projektnek, aminek a végén remélhetőleg még kellemesebb és nyugodtabb körülmények között dolgozhatunk majd.




Annyi mindenesetre kiderült a költözés végi közös ebédből, hogy bár minden változik körülöttünk, de a végén mégis ugyanazt a pizzát esszük, még ha néha másokkal,  más helyen is :)

Köszönjük mindenkinek ezt a tíz évet, aki munkatársként, partnerként részt vett benne, reméljük ti is élveztétek. Most pedig visszamegyünk dobozokat kipakolni és dolgozni.

  •  
  • 0 Comment(s)
  •  

Your comment

Notify me when someone adds another comment to this post

back