iDay 2010
Mint minden nyáron, most is eljött az ideje a "csapatépítésnek" nevezett közös lógásnak. Nem tudom más cégeknél hogy van, de a programozó gondolkozás miatt nekünk már a program kiválasztása is a műsor része. Általában többkörös, minden körben más-más logikával működő szavazási rendszert használunk, közben kis kortesbeszédekkel, amelyeknek a nagyobbik része nem is a programra, hanem a szavazási rendszerre vonatkozik. Miután lezajlik a pápaválasztásnál kicsit bonyolultabb folyamat, néha újra kell kezdeni, mert mégsem vagyunk elégedettek a végeredménnyel.
Ebben az évben Zamárdiba mentünk, ahol a Balaton mellett egy kalandpályát és egy gokart pályát próbáltunk ki. A kaland pályán fák közé kifeszített drótköteleken kell különböző testhelyzetekben átjutni, ami egy darabig érdekes, utána pedig fárasztó. A gokart már bevált program, aminek már kész koreográfiával vágunk neki.
A vezetés mellett itt is az elméleteknek van kiemelt szerepe, minden alkalommal azt a képletet próbáljuk megalkotni, amely a versenyzők súlyát figyelembe véve módosítja az időeredményeket. Egyelőre még nem sikerült, de van remény, mert állítólag van olyan pálya, ahol a program ezt figyelembe veszi az eredményeknél. Jövőre talán oda megyünk :)
- 0 Comment(s)
Your comment