iMind logo

iMind Software

2010.06.04. 18:53

iPhone mint marketing eszköz

Május 20-án a Direkt Marketing Szövetség konferenciáján adtunk elő iPhone mint marketing eszköz címmel. A konferencia a Telekom balatonkenesei üdülőjében volt, amit Balaton parttal, csocsó és teke pályáva is elláttak. Amikor észrevettem, hogy egy volt Matáv üdülőben egy Posta szolgáltatás reklámjával szemben ülök, kicsit nosztalgikus érzésem lett :) A konferencia a nekünk megszokott underground IT konferenciákhoz képest kicsit konzervatívabb, lassabb, de informatív és barátságos volt. 

Az előadást végül egyedül tartottam, mert Péter jobbnak látta, ha nem támadja le a mit sem sejtő marketingeseket az Objective-c rejltelmeivel. Kicsit átszabtuk a mondanivalót, és így csak arról beszéltem, hogy mit értünk el a BpMenetrend alkalmazásunkkal, ha arra mint marketing eszközként tekintünk.

Mivel marketinget programozóként nem tanultunk, csak ránk ragadt valamennyi munka közben, ezért józan paraszti ésszel álltunk a dologhoz. Azt akartuk megnézni, hogy hány embert, hány forintért értünk el, és hogy mit is hozott ez az elérés számunkra. Ez alapján állt össze ez a prezentáció:

Pár megjegyzés:

  • - Mi is meglepődtünk a számolgatás közben, de az alkalmazás felhasználóinak a kijelzőit egymás mellé rakva már 4.3 óriásplakát kijönne :)
  • - A magyar piacról nem találtunk megfelelő smartphone felhasználási statiszikákat. Ezért is lehet érdekes, amit mi tapasztaltunk.
  • - A felhasználónkénti elérés árához piaci alapon vettük a projekt árát.
  • - Az alkalmazást azzal a céllal indítottuk, hogy mobil fejlesztőként is sikerüljön pozicionálni az iMind-ot. Ez sikerült, rengetek megkeresést és ajánlatkérést kaptunk, kapunk. 
  • - Az alkalmazás nagyon sikeres lett, dolgozunk rajta, hogy a menetrendi adatok frissüljenek, és hogy kihozzuk az appot más platformra is.

Összességében a mi következtetésünk az volt, hogy most még mindenképp érdemes iPhone alkalmazásokkal elérést vásárolni. Azt gondoljuk ebben fontos szerepe van annak, hogy még viszonylag kevés jó magyar alkalmazás van, így könnyen lehet figyelmet kapni egy hasznos és ingyenes alkalmazással.

Szóval, ha van jó ötletetek, akkor keressetek meg minket, szívesen elmondjuk a véleményünk róla.

2010.06.02. 17:01

MMKlaszter HighTech pub

Május 26-án sor került az MMKlaszter első igazán kötetlen ismerkedési estjére, a high-tech pub névnek megfelelően a város felett, a Corvintetőn.


A helyszín és az esti kezdés megfelelt a kifejezetten kötetlen, nyakkendő ellenes elképzelésnek. A rendezvény inkább hasonlított egy New Tech Meetup-ra, mint a legnagyobb ICT Klaszter többi rendezvényére.

 A rendezvény meetup hagyományoknak megfelelő pár perces előadásokkal kezdődött és az elmaradhatatlan sörökkel folytatódott. A társaság első ránézésre a startUp közösségekből már ismerős sok arcot tartalmazott, de szerencsére sikerült új emberekkel is megismerkedni.

Az utóbbi pár évben rengeteg olyan szerveződés indult, amely informális keretek között, rövid előadások keretében mutatja meg, hogy mik készülnek az itthoni IT műhelyekben. A kérdés csak az, hogy az ismétlődő előadások mellett ki tud-e ez a közeg termelni annyi új témát, ami "eltart" ennyi eseményt. Ezt most még nehéz eldönteni, az viszont biztos, hogy szakmai ismeretségeket kötésére, sörözésre és jó beszélgetésekre ezek a helyek tökéletesek.

 

Az előadások előtt és után pub tündéreknek kellett volna segíteni az ismerkedést, ami nem sikerült, viszont csinosak voltak :)

Úgy tűnik, hogy az esemény sikeres volt, és a Klaszter rendszeresen szervez majd ilyen alkalmakat.